hirdetés

Bugatti Chiron

Luxusautók és sportkocsik

A Bugatti Chiron egy középmotoros, kétüléses sportkocsi, melyet a fejlesztő és gyártó, a Bugatti Automobiles S.A.S. (Molsheim, Franciaország), a Geneva Motor Show autókiállításon mutatott be először, 2016. március 1-én. Az autót az egykori, monacói Formula-1-es autóversenyzőről, Louis Alexandre Chiron-ról nevezték el. Alapára úgy 2,4 millió euró, azaz 800 millió forint körül mozog.

Bugatti Chiron 42

A 2017-ben a gyorsulási és fékezési rekordot beállító Chiron az IAA Show-n. (Forrás: By Alexander Migl - Own work, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=62544946)

A Bugatti Chiron a Bugatti Vision Gran Turismo koncepcióautón alapul, s az elmúl években számos változatát gyártották, többek között a Super Sport 300+-t, a Pur Sport-ot, vagy éppen a Centodieci-t. Egyes források szerint, annak ellenére, hogy eleinte a gyártó, a Veyron Grand Sport hagyományaival ellentétben, nem kívánt roadster változatot gyártani belőle, most úgy tűnik, egy szerencsés kiválasztott végül mégis csak hamarosan ennek a verziónak is a volánja mögé ülhet. Változatai közül egyébként eddig a legdrágábbnak a La Voiture Noire bizonyult, mely 18 millió dollárért, azaz úgy 5,5 milliárd forintos áron kelt el.

Műszaki adatok és teljesítmény

Az összkerék-meghajtású, 2 ajtós coupé-ban egy 8 literes, W16-os, 1500 lóerős turbó motor dolgozik, kivéve a Super Sport 300+ változatot, melyet 1600 lóerő "repít" az úton, így talán már nem is csoda a jármű 431 km/órás végsebessége. A Chiron méreteit tekintve sem kis autó, hossza egy kicsivel több mint 4,5 méter (4544 mm), szélessége meghaladja a 2 métert (2038 mm), magassága 1,212 méter, míg súlya közel 2 tonna (becsült: 1996 kg, Chiron Sport: 1978 kg).

Bugatti Chiron változatok

Chiron Sport (2018)

A Chiron Sport-ot a 2018 Geneva Motor Show autókiállításon mutatták be először. Ezt a Chiron változatot kifejezetten versenypályára tervezték. Motorja ugyanúgy 1500 lóerős, mint az alapváltozaté, azonban 18 kilogrammal könnyebb annál, a karosszériájában sűrűbben használt karbonszálak miatt, valamint a felfüggesztése is merevebb, a strapabíróság növelése és az összetettebb manőverek végrehajtásának elősegítése érdekében.

Bugatti Chiron Sport 2018

Forrás: By Alexander Migl - Own work, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=67214674

Az autó kormányozhatóságán szintén módosítottak, valamint az aerodinamikai kialakítására is nagy hangsúlyt fektettek, hogy abszolút versenyképessé tegyék a modellt valamennyi versenypályán.

110 Ans Bugatti (2019)

A 110 Ans Bugatti a Chiron Sport egy limitált kiadású változata, melyet kifejezetten a Bugatti megalapításának 110. évfordulójára fejlesztettek ki. A tetszetős modellt 2019 februárjában mutatták be a nagyközönségnek.

110 Ans Bugatti 2019

Forrás: By Matti Blume - Own work, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=77255679

Az autó szénszálas karosszériája matt acélkék színt kapott, a kipufogórendszere pedig matt fekete. A francia zászló színei több helyen is visszaköszönnek a festésen, a visszapillantő tükrön éppúgy, mint az üzemanyagtöltő sapkán és a hátsó szárny alján. A féknyergek kék színűek.

110 Ans Bugatti 2019 hátulja

Forrás: By Matti Blume - Own work, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=77256224

Az autó belseje kék Alcantara kárpitozású és az ülések fejtámláin, az ülések hátulján és a kormánykerék tetején is szintén a francia trikolór színei köszönnek vissza. Ebből a Chiron változatból mindösszesen 20 darabot gyártottak.

Bugatti La Voiture Noire (2019)

A Bugatti La Voiture Noire 2019 márciusában, a Geneva Motor Show-n mutatkozott be először.

Bugatti La Voiture Noire 2019

Forrás: By Matti Blume - Own work, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=77255675

Ez egy egyszeri különlegesség, mely a Chiron-on alapul, de tervezésén egyértelműen nyomot hagyott a távoli múlt egy nagy kedvence, a Type 57 SC Atlantic is, így ez a sportkocsi egy igazi időutazás is egyben, persze, abszolút XXI. századi köntösbe bújtatva. További eltérés az alap Chiron-tól, hogy hátul 6 kipufogócsöve van és a hátulján lévő Bugatti felirat világít.

Bugatti La Voiture Noire 2019 hátulja

Forrás: By Matti Blume - Own work, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=77133867

Az autó karosszériája kézzel készült, szénszálból, a Bugatti zseniális francia tervezőjének, Etienne Salomé-nek a tervei alapján. A Bugatti hangsúlyozta, hogy mindemellett, ez még csak egy koncepcióautó, s az első, kész példányokra még vagy 2,5 évet várnia kell azoknak, akik egy ilyen csoda volánja mögé akarnak ülni.

Bugatti Chiron Super Sport 300+ (2020)

A Bugatti 2019. augusztus 2-án mutatta be a Chiron Super Sport 300+-t, mely változat leginkább abban különbözik a többitől, hogy ebbe egy 1600 lóerős motor került beépítésre, amelynek köszönhetően az autó végsebessége is megnőtt, a Bugatti állítása szerint ez a változat a 483 km/órát is meghaladó sebességre képes.

A Chiron Super Sport 300+-ból alig 30 darab került legyártásra, így szintén limitált kiadásról van szó.

Chiron Pur Sport (2020)

2020. március 3-án mutatta be a Bugatti ezt a szintén korlátozott számban (60 darab) gyártott Chiron változatot, melynek fejlesztése legfőképpen az autó kezelhetőségére irányult. A Pur Sport 50 kilogrammal könnyebb az alapváltozatnál, valamint 200-al növelték a motor fordulatszámát is, így az már 6900 fordulat/percre képes.

Természetesen, a modell sok egyéb technológiai extrával is rendelkezik mindemellett, például a kerekek speciális küllőkkel, úgynevezett "aero pengékkel" lettek ellátva, amelyek úgy vannak kialakítva, hogy a turbulens levegőt a kerék közeléből a jármű oldalán, a hátsó diffúzor felé irányítsák. A gumiabroncsokat, melyek a Michelin Sport Cup 2R nevet kapták, a gyártó a Michelin-el együtt fejlesztette ki, kifejezetten ehhez a modellhez és még sorolhatnánk, tehát egy szó, mint száz, biztosan egy egyedülállóan jól irányítható sportkocsit vezethet az, aki egy ilyen modell pilótája lehet.

Chiron Noire (2020)

2020-ban a Bugatti bejelentette a La Voiture Noire modellen alapuló, Chiron Noire érkezését, mely különleges kiadást mindössze 20 példányban gyártottak le. Ennek a modellnek ráadásul két változata van, a Noire Élégance és a Noire Sportive.

Chiron rekordok

A Bugatti a 2017-es IAA Show-n bemutatott autója rekorder autó volt, s rajta a 42-es szám utal az általa felállított gyorsulási és fékezési rekordra, mely 0-400-0 km/óra, 41,96 másodperc alatt, így tehát a Ehra-Lessien high-speed oval 3,2 kilométerét (2 mérföldjét) ennyi idő alatt tette meg ez a sportkocsi.

A kiállítás alatt a Bugatti azt is kijelentette, hogy a rekord felállítása közben az autó 2,4 másodperc alatt gyorsult 0-ról 100 km/órára, 6,1 másodperc alatt 0-ról 200-ra, 13,1 alatt, 0-ról 300-ra, így végül 32,6 másodperc alatt érte el a 0-ról a 400 km/órás sebességet.

Az autó által elért eddigi legnagyobb sebességet a Volkswagen tesztüzeménél, 2019. augusztus 2-án, Andy Wallace érte el, egy Chiron Super Sport 300+ prototípussal, 490,48 km/órát. Ezt az elért végsebességet a TÜV, azaz a Germany's Technical Inspection Association is igazolta.

SNR

2020. június