hirdetés

Cupra Formentor - mit érdemes tudni róla?

Cupra műszaki adatok, új és használt ára és még sok minden más - A Volkswagen konszern első, valóban saját, sorozatgyártásra kész modellje mutatkozott be 2020. márciusában, mely a Cupra Formentor nevet kapta és a kategóriájában, kifejezetten jól sikerültnek mondható. Sokak szerint azonban egy kissé drága a hazai piacra, mégis, egyre többen érdeklődnek az új és használt Cuprák iránt. Cikkünkben táblázatba foglaltuk e négykerekű műszaki adatait, valamint újkori és használt, motor-teljesítménnyel párosított átlag árait egyaránt, hogy ezzel is segítsük a választást, ha ez az autó is bekerülne a kalapba egy vásárlási szándék során.

3 elképesztően újszerű elektromos autót mutatott be az Apollo

Apollo Project EVO, Apollo EVision S és UME Barista - ez a három formabontó elektromos autó volt az Apollo portfóliója a 4. Kínai Nemzetközi Import Expo-n. - Az Apollo Future Mobility Group (AFMG) három, az elektromobilitás terén igencsak sok újdonságot hordozó kocsit mutatott be a 4. Kínai Nemzetközi Import Expo ("CIIE") nyitónapján, amelyet 2021. november 5. és november 10. között rendeztek Sanghajban.

Nissan Juke - minden, amit tudni érdemes róla

Avagy miért érdemes Nissan Juke-ot venni? - A Nissan Juke, ez a japán kompakt mini crossover számos piacon jól teljesít, így hazánkban is népszerű modell és a felmérések szerint különösen a hölgyek nagy kedvence! Ez nem is csoda, hiszen, bár nem luxusautó, de mégis, teljesen egyedi karosszériájának köszönhetően, igencsak feltűnő jelenség az utakon, valósággal vonzza a tekintetet. Cikkünk mindemellett arra keresi a választ, hogy miért is érdemes ezt a típust választani, ha a kategóriájában gondolkodunk, illetőleg milyen előnyei és hátrányai vannak a Juke-nak?

Elektromos autó átírási költségei - milyen kedvezmények vannak?

Elektromos autó pályázatok tekintetében jelenleg meglehetősen jól állunk, ugyanakkor egy zöldrendszámos kocsival az átírás költségein is sokat spórolhatunk. Mindazonáltal, ez utóbbi esetleg eltörpülhet az igénybe vehető támogatások és üzemeltetési kedvezmények mellett, de talán mégsem utolsó, így mindenképpen érdemes szót ejteni róla, na meg arról, hogy pontosan hogyan is alakulnak egy elektromos autó átírási költségei és mennyi időnk is van erre. Íme!


Pagani Zonda HP Barchetta - A világ legdrágább autója

Ebből az elképesztően stílusos, egyedi sportkocsiból mindösszesen 3 darabot gyártottak, s az ára olyan magas, hogy csak nagyon kevesek képesek megfizetni. Ezt a luxusautót maga Horacio Pagani, a márka alapítója tervezte a saját igényei szerint, formavilágát pedig az ötvenes évek barchetta stílusú versenyautói ihlették, de természetesen, a Pagani autóinak további stílusjegyei is fellelhetők rajta. A múlt és a jelen eme különleges keveréke olyan jól sikerült, hogy sokak számára lett ez a ritka modell egy valódi álomautó!

Elektromos kisteherautó? - íme a legfigyelemreméltóbbak

Az elektromos autózás előretörésével egyre népszerűbbek a környezetbarát, elektromos kisteherautók és egyéb haszongépjárművek is, melyekből napjainkra a furgontól a kamionig, minden típus kapható már. Jelen írásunkban összeszedtünk néhányat, melyek - ezért, vagy azért, de szerintünk mindenképpen a legfigyelemreméltóbbak.


Audi A6 - minden, amit tudni érdemes róla

Az Audi C-sorozata sikertörténet, s jól tükrözi, hogy a márka méltán foglal napjainkban helyet a "nagy német hármas" között és azt is, hogy abszolút prémiumkategória, vagy legalábbis minőségben, beleértve a műszaki paramétereket is, egyértelműen oda sorolható.
De nézzük is, milyen története és paraméterei vannak ennek az autónak, és hogy miért is lehet nagyon megszeretni az A6-ost.

Navigáció - Egyre népszerűbb a telefon kijelzőjének tükrözése autóban

Az okos eszközök terjedése soha nem látott fejlődést hozott az autózásban is, olyan lehetőségeket nyitva meg, melyek azelőtt szinte elképzelhetetlenek voltak. Mostani írásunk témája is egy ilyen eszköz, ami ugyan önmagában még "nem sokat tud", viszont mégis nagy segítségünkre lehet az autózás közbeni navigációban azzal, hogy nem csak mobilunkat rögzíti biztonságosan a mozgó járműben, de fel is tükrözi annak kijelzőjét a szélvédőnkre, így téve még biztonságosabbá a telefonos navigáció útközbeni nyomon követését.

Lada Niva - avagy miért érdemes ilyen autót vásárolni?

Minden, amit tudni érdemes a Lada Niváról - A Lada Niva az orosz Lada autómárka egyik típusa, melyet terepjárásra fejlesztettek ki és 1977 óta gyártanak. Ezt az autót 2006 óta Lada 4×4 márkanév alatt forgalmazzák, de lényegét tekintve csak átnevezésről van szó. Amennyiben csak a Niva fontosabb adatai, főbb paraméterei (például fogyasztása), előnyei, hátrányai, illetve ára lenne érdekes, úgy azt az első kép után táblázatba foglaltuk, hogy gyorsan és könnyen megtalálható legyen, ugyanis cikkünkben a továbbiakban részletesebben is tárgyaljuk majd a típus történetét, érdekességeit és még sok minden mást.

Fedélzeti kamera autóba - hol, milyet, mennyiért?

Autós fedélzeti kamera vásárlása előtt érdemes alaposan körüljárni a választékot, mert ezzel a későbbi használatkor sok kellemetlenségtől óvhatjuk meg magunkat. Szerencsére, számos gyártó kínálja hazánkban is a legkülönfélébb termékeit, így kedvünkre válogathatunk. Cikkünkben most egy kis útmutatót szeretnénk adni, mire érdemes figyelni fedélzeti kamera vásárlásánál, illetőleg, bemutatunk néhány modellt is példaként, hogy ezzel is segítsünk megtalálni mindenkinek a számára legtökéletesebb és kényelmesen használható kamerát.

Opel Astra - minden, amit tudni érdemes róla

Az Opel Astra, de különösen az Astra G, egy rendkívül népszerű négykerekű Magyarországon, olyannyira, hogy napjainkban a legtöbb talán ebből az autóból szolgál az utakon. Ez nem is csoda, hiszen kiváló családi autó, strapabíró, szinte már elnyűhetetlen, ráadásul, széles körben megfizethető és könnyen elérhető. De honnan is ez a nagyszerű járgány és mik az előnyei, hátrányai? Cikkünkben ennek járunk most utána.

Ferrari California - mit tud ez a nagyszerű túra-sportkocsi?

Avagy a Ferrari F149 - A Ferrari California a Ferrari első, kemény tetős kabriója, melyet a cég Maranellói gyárában gyártottak és a maximális sebessége eléri a 310 km/órát. A modellből egy turbós verzió is készült, California T néven, mely esetében, nagyban növelték a nyomatékot, így érve el komoly, a kategóriájában egyedülálló lóerő/liter teljesítményt. De mi mindent is tud még ez a remekbe szabott grand tourer? Ennek járunk cikkünkben utána.

5 tétel, amit fizetni kell - avagy a gépjármű átírás összes költsége

Bár egy frissen vásárolt gépjármű átíratása nem tartozik a legproblémásabb intéznivalók közé, mégis érdemes bizonyos határidőkre és költségvonzatokra odafigyelni, mielőtt még akár több 10 ezer forintos büntetéssel drágítanánk meg a dolgot. Mindennek szellemében, cikkünkben az autó átírás menetét és költségeit igyekeztünk összeszedni.

Ford Focus - minden, amit tudni érdemes róla

Avagy miért érdemes Ford Focust venni? - A Ford Focus egy középkategóriás családi autó, mely jelenleg (megérdemelten) hazánk 3. legnépszerűbb autója. Megjegyzendő, hogy a Focus a világ eladási listáját vezető top 50-ben is benne van, s ez az előkelő hely igazán figyelemre méltó, tekintve, hogy sok versenytársához képest egy viszonylag új modellről van szó. Na de vágjunk is bele, s nézzük, milyen előnyei és hátrányai vannak ennek a népszerű kocsinak?

Részletes lista, mely autótípusok használhatnak E10 benzint

Az Európai Unió egy előírása miatt, környezetvédelmi okokból, 2020. január 1-től változott a 95-ös oktánszámú benzin etanol tartalma, egész pontosan magasabb lett, tehát ezentúl a 95-ösből csak magasabb biokomponens-tartalmú, E10-es jelzésű benzint lehet tankolni a kutakon. Az E10-es benzin azonban, bizonyos, főként régebbi autótípusok esetében, károsodást okozhat a motorban, így indokolt lehet az alábbi, E10-es benzin autó lista átfutása, amiből megtudhatjuk, a mi típusunk vajon mennyire bírja ezt az üzemanyagot.

Távirányítós autó - hol, milyet, mennyiért?

Távirányítású autó mustra - Amennyiben olyan ajándékot szeretnénk vásárolni egy autók, illetve technikai kütyük iránt élénk érdeklődést mutató csemetének, amellyel szinte lehetetlen mellényúlni, akkor a távirányítós autó tökéletes választás lehet, különösen, hogy könnyen elérhető, nagy választékban kapható és még az ára sem súlyos, legalábbis az alapmodelleké, úgy általában.

Suzuki Swift - minden, amit tudni érdemes róla

Avagy miért érdemes Suzuki Swiftet venni? A Suzuki Swiftet biztosan nem kell senkinek se bemutatni, hiszen jelenleg hazánk legnépszerűbb autói közé tartozik, olyannyira, hogy 2018. december 31-én, 224 224 darab futott belőle útjainkon, amivel az előkelő második helyet foglalta el a ranglistán. A kérdés azonban az, hogy a mai, széles választék mellett, akár újonnan, akár használt autóként, megéri-e és ha igen, miért ezt a kocsit választani. Cikkünkben erre keressük a választ.

Autó átírás családon belül - költségek, előnyök, buktatók

A gépjármű átírás családon belül egy kivételes helyzet, amikor is 2 féle költséget sem kell megfizetnünk, azonban, így sem árt odafigyelni, hogyan is járunk el. Ez azért is fontos, mert nem egyszer az, az oka az efféle átírásnak, hogy az adott autó fenntartási költségei csökkenjenek hosszú távon, így mondhatni, csupán "adminisztratív indítatásból" választják ezt a lépést, ám a kezdeti, pénztárcakímélő átírás ellenére sem mindig biztos, hogy hosszútávon megéri a dolog. Cikkünk most annak jár utána, hogyan is gondolkodjunk, hogy biztosan megérje a dolog, s nagy eséllyel elkerüljük a későbbi ráfizetést.